Kirándulás! Május 24-én reggel 7 óra, gyülekezés. Senki nem késik el, a vonat is időben nekilódul, és elzakatolunk Zircig. Utunkat az Arborétum felé vesszük, ahol már vár bennünket idegenvezetőnk. A felkelő nap fényében kissé dideregve, de jókedvűen indulunk az évszázados fák uralta park felfedezésére. Mint megtudjuk az arborétumban előforduló fa-és cserjefajok száma közel 600. Sétánk során megcsodáljuk a különböző fenyőféléket, nyír, hárs, kőris, juharfákat. Sajnos a liliomfák már elvirágoztak. A fenyőállomány közül két idős példány 1784-ből származik. Érdekes volt a gumifa, levelét ha megtörtük, látszottak a vékony kis ragacsos szálak. Szépek a fák közötti tisztások, a fák alatt sok helyen "illatozik" a medvehagyma. A Cuha-patak vígan csörgedezve szeli át a parkot. A sétaút másik felén a tó vízét fodrozza a szél, partján a tavasz szebbnél szebb virágai sárga,kék lila fehér rózsaszínben pompáznak, de a jellegzetes növényfajok mellett megtalálhatók a Bakony és a Balaton-felvidék ritka, különleges növényei is. Az arborétum megtekintése után egy kis éttermet keresünk, ami nem is olyan könnyű feladat mint gondoltuk. Vagy túl sokan vagyunk, vagy túl drága, vagy nem lehet csak üdítőt kapni. Végre ráakadunk a Bagolyvár fogadóra, ahol kellemes körülmények között végre leülhetünk, ehetünk borozgathatunk. A kiszolgálás ha osztályoznám 10 maximum pontot érdemelne. Még marad időnk az apátsági múzeumra is. A Bakonyban és környékén fellelhető állatokat bemutató gyűjtemény fantasztikus! A vadmacskától a medvéig a vaddisznóktól az őzikéig, a különböző madárfajokig láthatjuk a Bakony hegyvonulatai és völgyei között élő gazdag állatvilágot. Jókedvűen, élményekkel gazdagodva megyünk ki az állomásra. A vonaton hazafelé vidám nótadélutánt tartunk, mintegy ráhangolódva jövő hétfői zenés klubnapunkra. Elvégre nem csak a húszéveseké a világ!
Zirc kirándulás képei